Az alábbi írás az archívumban van. A benne olvashatók elavultak lehetnek.
A lakásokba is bekerülhet a kullancs
A kullancsok vérszívó pókszabású állatok. Aktivitásuk a tavaszi felmelegedéssel kezdődik, és az őszi fagyok beálltáig tart. A legtöbb kullancs emberi kórokozókat nem hordoz, olykor azonban olyan súlyos fertőzéseket terjeszthetnek, mint a Lyme-kór, a vírusos agyvelőgyulladás vagy az agyhártyagyulladás.
A kullancsirtás vegyi módszerrel, engedélyezett készítmény hiányában jelenleg nem történhet, ezért kiemelt jelentőségű a megelőzés, vagyis a kullancs emberi testre kerülésének, bőrbe fúródásának és vérszívásának megakadályozása.
Fontos a kullancsok távoltartása a bőrre juttatható riasztószerekkel. Erre a célra számos készítmény kapható Magyarországon, többféle formában (pl. hajtógázas és pumpás aeroszol palackok, krémek, törlőkendők) és hatóanyag-tartalommal.
A riasztószerek alkalmazását jól kiegészíti a – különösen a bokánál – zárt, világos színű ruházat viselése, amely megnehezíti a kullancs számára a bőrfelületre jutást, és megkönnyíti a ruhán mászó kullancs észrevételét.
A kullancsencephalitis megelőzésére alkalmas védőoltás Magyarországon is évek óta rendelkezésre áll.
Szintén fontos, hogy a bőrbe fúródott, táplálkozását megkezdő kullancsot mihamarabb eltávolítsuk, mivel a kullancs által hordozott kórokozók átvitele jellemzően a beszúrást követően néhány óra múlva történik. Ehhez legalkalmasabb a patikai forgalomban kapható kullancseltávolító kanál vagy csipesz. A sebet, ha lehetőség van rá, langyos, szappanos vízzel öblítsük le és fertőtlenítsük.
A lakásba is bekerülhet a kullancs; a kijáró, vagy a sétáltatott háziállatainkat is ajánlatos ellenőrizni.
További információk:
2010. május 25.
Állásajánlatok
Budafok-Tétény hírei
Az InforMed hírei
- A súlygyarapodásban is számít, mikor eszünk
- "Fejben dől el…" - A pszichológia a sportban
- "Akasztás miatti fulladás" okozta Mary Kennedy halálát
- Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- A Parkinson-kór korai jelei a vastagbélben is megtalálhatók
- Kártalanítást kér kórháza államosításáért Veresegyház
- A "valódi" ételeket népszerűsíti az első Food Revolution Day
- Gyógyszerészi kamara: veszélyeztetheti a lakossági gyógyszerellátást a Széll Kálmán Terv 2.0
- Vérnyomáscsökkentő vitamin a téli hónapokra
- Az emlősök tíz százaléka pusztulhat ki a klímaváltozás miatt
- Határon túli magyar orvosoknak tartanak továbbképzést a HIV- és AIDS-betegek gondozásáról Budapesten
- Ismét felmérik a fiatalok dohányzási szokásait
Budafok-Tétény, Budapest XXII. kerület
egészségügyi szolgáltató portálja
2012. május 19.24 órás felnőttháziorvosi ügyelet:
229-1758,
229-1777/125


